Események

Luca

Az előadás a Mothers Back formáció és SÍN Művészeti Központ együttműködésében megvalósuló új sorozat első állomása. A sorozat célja lehetőséget teremteni arra, hogy minél szélesebb körben, közösen beszéljünk a szülővé válás karrierre gyakorolt hatásairól.

Luca

Egyszerre intenzív, fizikális, emberi, állati, szép, szexi, emelkedett, színes- szagos, minden érzékszervre ható. Mindig hasonló, de közben mindig más íven kísér végig.

Luca

Alapvető célkitűzéseink változatlanok: demokratikus döntési folyamatok megismerése és elsajátítása, a transzparens, horizontális együttműködés erősítése, egymás iránt vállalt felelősségünk erősítése.

Luca

Miért fontos a nemzetközi kapcsolatépítés? Miért fontos tudni, hogy kik vannak körülöttünk? Hogyan épül be egy szabadúszó manager vagy egy fügetlen szervezet életébe a nemzetközi kapcsolatépítés? /// Régóta nem tudod megvalósítani a kitalált projektedet, mert nem találsz elegendő forrást hozzá?

Luca

Mindig érdekelt, hogy hogyan készül egy koreográfia, de soha nem tudtad, hogyan kérdezz erről? Kíváncsi vagy a próbatermi folyamatra? Most eljött az idő, hogy megismerd a koreográfusok – talán rejtélyesnek tűnő – munkáját.

Luca

A Dioráma csoport hont foglal. Visszaveszi, egyesíti, majd újraosztja, feloldja és gyógyítja és legfőképpen szereti azt a Magyarországot, ahol mi mind ellenséges sáncok mögül vicsorgunk egymásra.

Luca

Újra úton, genfi meghívásának tesz eleget A távolság mechanikája #sinprodukcio. 3 napon át előadások és performatív séták váltogatják egymást.

Luca

A Mothers Back Dányi Viktória és Furulyás Dóra együttműködése. A 2022/23-as évadban arra törekszünk, hogy kifejezetten olyan lehetőségeket teremtsünk - a SÍN Művészeti Központtal együttműködve -, ahol minél szélesebb körben, közösen beszélgethetünk a szülővé válás karrierre gyakorolt hatásairól.

Luca

Indul a RÉS második kiadása! Alapvető célkitűzéseink változatlanok: demokratikus döntési folyamatok megismerése és elsajátítása, a transzparens, horizontális együttműködés erősítése, egymás iránt vállalt felelősségünk erősítése.

Luca

...a minőségi kussolás breviáriuma... Szeretettel várunk benneteket szombat délután hattól kb. hétig egy (rövid) találkozóra. Utána mindenki pont mehet a maga dolgára.

Luca

A Dioráma csoport hont foglal. Visszaveszi, egyesíti, majd újraosztja, feloldja és gyógyítja és legfőképpen szereti azt a Magyarországot, ahol mi mind ellenséges sáncok mögül vicsorgunk egymásra.

Luca

A Mothers Back Dányi Viktória és Furulyás Dóra együttműködése. A 2022/23-as évadban arra törekszünk, hogy kifejezetten olyan lehetőségeket teremtsünk - a SÍN Művészeti Központtal együttműködve -, ahol minél szélesebb körben, közösen beszélgethetünk a szülővé válás karrierre gyakorolt hatásairól.

Luca

Erre a napra minden érdeklődőt szeretettel várunk - azt is aki részt vett a 2022-es RÉS programban és azt is aki nem, a délutáni workshop-ot úgy tervezzük, hogy azoknak a véleménye is megjelenhessen akik esetleg jövőre készülnek beadni pályázatot vagy csak érdekli őket a RÉS program.

Luca

A Szabadulóművészek című kortárstánc produkciójukban arra keresik a választ, hogy mit jelent az egyéni szabadulás folyamata, a szabadság fogalma egy olyan társas rendszerbe ágyazva, ahol önmagunk leválasztása értelmezhetetlen.

Luca

A november 25-i program nyitó eseményre várunk minden kollégát, legyen pályakezdő vagy érettebb alkotó, művész vagy manager - a délelőtt első részében játszani fogunk, vendégünk lesz a Közélet iskolája, délután pedig a jövő tavaszi workshop sorozat tematikáját állítjuk össze közösen.

Scroll to top