Jelen

A hét szereplő kapcsolatba kerül egy külső tényezővel is, ami még jobban kihangsúlyozza a szabadság/kötöttség, vezetés/követés/együttműködés témaköreit. A vetítés hol elhatalmasodik, hol egészen eltűnik, hol bekebelez valakit, vagy adott esetben mindenkit, máskor illúziókat kelt.

Vajon a szabadság egy magányos vagy egy társas műfaj? Idilli? Komikus? Tragikus? Mindez egyben? Ha senki nem látja, akkor is történik, vagy szükség van arra, hogy valaki kívülről beazonosítsa, elkapja a pillanatot?

“Arra a következtetésre jutottam, hogy művészként szinte ugyanazokra a képességekre van szükségem, mint anyaként. Rengeteget gyakorlok minden nap. Kitartó, érzékeny, rugalmas és kreatív vagyok. Keresem és megtalálom a legmegfelelőbb megoldást. Sok mindenre tudok egyszerre figyelni. Jól bírom a stresszt.”

A darab a magyar Punk szubkultúra és az avantgárd művészet, jelrendszer közötti párhuzamokra épül jellegzetesen a 80-as évek induló zenekarainak a zenéjét felhasználva…

Az előadás a kudarcban rejlő lehetőségeket és a hozzá fűződő viszonyunkat fejtegeti az újcirkusz nyelvén. A történet a fizikai és a lelki sérülések története. Egy önvallomás, egy kórkép.

…a fény mértéke folyamatosan változik, ezáltal rámutat vagy elrejt részleteket az előttünk játszódó eseményekből. Ez a fajta bújócska arra készteti a szemlélődőt hogy a látott absztrakt formákat folyamatosan összekapcsolja a saját tudatában felvillanó jelzésekkel.

Viktória és Dóra, a Doboz utca 1. örökös házmesterei kalauzolják végig a gyerekeket egy mesén.
Az előadás a gyerekek nyelvén beszél, az óvodáskorú gyermeki gondolkodásnak megfelelően alakul.