SinArts

Magyarországi bemutató: 2023. november 24. @MU Színház

A dunaPart6 platform keretében

„Az Artists like me Vavra Júlia diplomaprojektje volt az amszterdami SNDO – School for New Dance Development számára, amelyeket az alkotócsapat azóta újabb kontextusokban fejlesztett tovább. Az előadás fergeteges fricskát mér a kortárs művészeti világot mozgató viszonyrendszerre, ahol több mint 30 évvel a berlini fal leomlása után is a nyugati művészeti intézmények és iskolák birtokolják az érvényes megszólalási módokat és a művészeti pályához kapcsolódó karrierlehetőségeket. Az előadásban Vavra Júlia magyarországi művészekkel dolgozik együtt, akik a „feltörekvő kelet-európai művész” egy-egy fiktív perszónájaként mutatkoznak meg: nekik tulajdonított naivitással fogadják, ha egy kurátor meglátja bennünk a pallérozatlan tehetséget, profin árulják saját identitásukat vagy éppen bebocsáttatásért esedezve döngetik a jó nevű intézmények kapuit, hogy végre megkapják az elinduláshoz szükséges muníciót.

A darab ironikusan reflektál a kortárs művészeknek feszülő elvárások kézzelfogható ellentmondásaira: arra, hogy miközben a művészeknek folyamatosan fenn kell tartaniuk a kritikai diskurzust, másfelől el kell fogadniuk saját önkizsákmányoló, prekárius munkakörülményeiket és az élethosszig tartó eladósodást. Élesen kirajzolódik, hogy mennyire korlátos az EU-n belüli társadalmi mobilitás, melyet a nagy intézményeknél összpontosuló tőke határoz meg, és ahol a már nem-elég-szexi közép-európaiság sem más, mint mint mérsékelten érdekes egzotikum, olyan hívószavakkal összekapcsolva, mint goulash, palinka vagy Orban.” Berecz Zsuzsa, kurátor

Fellépők: Juhász Adél, Oláh Balázs, Molnár Csaba, Vavra Júlia, Szabó Veronika
Szerkesztette és forgatta: Vavra Júlia
Külső szem: Molnár Csaba
Fény: Mohácsi Júlia 

A műsorban vetített videók a következő művészekkel együttműködésben készültek: Juhász Adél, Oláh Balázs, Molnár Csaba, Farkas D. Gergő, Raubinek Lili, Szabó Veronika.

Zene: Axel F – Crazy Frog, Dr Beat – Boszorkányszombat, Julow – track1, track 2, track 3, Machine Girl – The Storm, Oneohtrix Point Never – I only have eyes for you, Ariana Grande – Into you

Külön köszönet: Ana Vujanovic, Antonella Fittipaldi, Corina Mitrovici, Jelle Haen, Marina Orlova, Milena Weber, Nazar Rakhmanov, Parisa Madani, Pollak Lavinia.

/ meztelenség, füst, erős fényhatások (stroboszkóp) 14+ /

Júlia Vavra: ARTISTS LIKE ME (2023)
Scroll to top