Váth Máté: AZ EMBER MASINÁJA (2023)
Az előadás egyedi keverékben kombinálja a kortárstánc, az urban tánc és tutting mozgásokat és egy rövid, de intenzív darabként vezeti be a közönséget az emberi test precíz összetett gépezetébe.
Az előadás egyedi keverékben kombinálja a kortárstánc, az urban tánc és tutting mozgásokat és egy rövid, de intenzív darabként vezeti be a közönséget az emberi test precíz összetett gépezetébe.
Mindig érdekelt, hogy hogyan készül egy koreográfia, de soha nem tudtad, hogyan kérdezz erről? Kíváncsi vagy a próbatermi folyamatra? Most eljött az idő, hogy megismerd a koreográfusok – talán rejtélyesnek tűnő – munkáját.
A Dioráma csoport hont foglal. Visszaveszi, egyesíti, majd újraosztja, feloldja és gyógyítja és legfőképpen szereti azt a Magyarországot, ahol mi mind ellenséges sáncok mögül vicsorgunk egymásra.
Helyszínspecifikus előadás, amely a proximitással – az előadók egymás közötti, a térrel és a közönséggel való viszonyával – kísérletezik. Az előadás szerepel az Aerowaves 2020 Spring Forward Festival programjában.
Performatív, részvételi séta, amely a proximitással – az előadók egymás közötti, a térrel és a közönséggel való viszonyával – kísérletezik.
A különböző művészeti területekről érkező alkotócsoport egy évet felölelő művészeti-művészetpedagógiai projektjének eredménye, melyet 2019-ben a BE SpectACTive! Kreatív Európa partnerségi projekt keretén belül valósítottak meg.
Helyszín: Jurányi Ház, Műhely Alapítvány, 200-as terem (B lépcsőház, 4. emelet)
Időpont: 2020. február 24. 19:00
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Jelentkezni február 21-ig az alábbi e-mail címen lehet: info@sinarts.org
50 főt tudunk fogadni, a jelentkezés sorrendjében!
Gyerekekkel közösen létrehozott és bemutatott előadás. A bolygó jövőjével kapcsolatos valós és fiktív aggodalmakat, a gyermekkor bizonytalanságait és a felnőtté válás rítusait az alkotók egy játékos, fantasztikus keretbe helyezik. A világvége ezúttal nem a félelmek, hanem a víziók, az álmok és az utópiák terepe.
Adott 3 férfi karakter. Talán haverok. Talán testvérek. Talán nincs túl sok közük egymáshoz. Alakváltó figurák. Nem sok közös van bennük, de igyekeznek erről nem tudomást venni, ha már egymásra lettek utalva a semmi közepén.
a dunaPart5 – Kortárs Előadóművészeti Platform keretében
Helyszín: MU Színház
Időpont: 2019. november 27. 21:00