SinArts

2019-ben indítottuk el Like-Minds kezdeményezésünket, amely a saját munkánkról való gondolkodást, ennek fejlesztését, jó gyakorlatok megtanulását, hozzánk hasonló helyek felkutatását, a művészek karrier fejlesztésének hatékonyabb támogatását célozza meg.
Szervezetfejlesztők, közösségfejlesztők, jövőkutatók ismereteit, kutatási eredményeit és gyakorlatait tervezzük átemelni saját gyakorlatunkba, megvizsgálva saját folyamatainkat, a művészekkel való együttműködéseink minőségét, közösen gondolkodva velük és más partnereinkkel a területen.
A kezdeményezés egyelőre első fázisában van, kutatjuk a közös gondolkodás, a jó kérdések felvetésének lehetőségét. Az igényt a területen – itthon és nemzetközi szinten is – tapasztalható fenntarthatatlan folyamatok hívták életre.
Az ötletet prezentáltuk az IETM rijekai találkozóján. Jelenleg a potenciális partnerek, jó gyakorlatok felkutatásán dolgozunk, terveink szerint a jövőben egy hozzánk hasonló nemzetközi produkciós házak, oktatási intézményekből álló partneri körrel Erasmus+ pályázatot adunk be. 2020-as terveink között szerepel egy egyéves támogató program beindítása, melyben adminisztratív, kommunikációs és karrierfejlesztési támogatást nyújtunk a művészeknek.

Scroll to top