Az Éjfekete folyó c. táncelőadás Mészáros Máté, Keresztes Patrik és Szombathy András első közös projektje. A produkció a Jéghegy csúcsa c. improvizáció sorozat és kutatás eredménye, viszont már a próbafolyamat elején egyértelművé vált, hogy a három alkotó közös munkájával egy újabb kutatás veszi kezdetét. A zene Gryllus Ábris munkája.
Saját területükön mindannyian nagy gyakorlattal rendelkező alkotók, közös munkájuk során pedig a világaik közötti átjárhatóságot vizsgálják egy harmadik, fiktív térben. Ezt a fiktív teret a zene, a mozgás és a videóprojekció, valamint egy videójáték világa hozza létre. A „játékos én” kétféleképpen mutatkozik meg a színpadon: a tudatos irányító és az ő tudattalan érzéseinek fizikai kivetüléseként.
A félhomály és sötétség kérdése esztétikai kiindulópontként értelmezhető. Ebben a közegben jelenik meg a meghatározatlanság érzete, a vizuális értelemben is szürke zónában létezés, ami legkönnyebben az ébredés előtti állapothoz hasonlítható. Emellett meghatározó az a fiziológiai reakció, amit csak a videóprojekció válthat ki, más színházi fény nem. A projekció eszközzé válik a valóságos érzékelés megváltoztatására: a szaruhártya, retina, látóideg és agy linearitása által generált vizuális élményünket a projekció megzavarja, így folytonos feladatot ad az agynak az újraértelmezésre.
Az előadás műfaját tekintve is határterületen mozog: vizuális művészetként értelmezhető, nem pedig tradícionális dramaturgia-vezérelt előadásként. A cél a nézők megtartása ebben a térben, erős érzelmek kiváltása egy nem egy pontba mutató élmény által. A határmezsgyén való létezés ára, hogy a nézőknek le kell mondaniuk a döntési helyzetről és elfogadniuk a nemtudás állapotát. Így a színpadon megélt játékos szemlélet válik az optimális nézői attitűddé.