SinArts

Nagy Zoltán: Johari beszélgetések

Az önismeret egyik legszélesebb körben használt egyszerű modellje a Johari-ablak. A modell két fő dimenziót ad meg saját magunk megértéséhez. Egyfelől, amelyek az “én” számára ismertek, másfelől pedig, amelyek azok számára ismert, akikkel kapcsolatban állunk: ”mások”.

A koreográfia az “én(ek)” és “mások” duettje köré szerkesztett, szabad asszociációs struktúrákat követő előadás, játék. Nem szerelmi duett, csak a kezdet…

LÁNYI – PORTELEKI – VADAS: MENTÉS MÁSKÉNT

Hazafelé tartunk a homokban, a lemenő Nap sugarai lassan elhalványodnak. Veszélybe kerül a hazajutás, közben valami készülődik mögöttünk. Lehet tudni, hogy stratégiát kell váltanunk.
Emlékek egy expedícióról, amely a közös valóságot kutatta, de balul sült el, kiderült, hogy nem is szerelem.
Táncelőadás, amelyben 2 táncos + 1 zenész = 3 felvonás.

RÉTI ANNA – IDO BATASH: EGO TRIP

Az Ego Trip című darab kiinduló pontja az ember mentális és fizikai korlátainak érzékelése és megfogalmazása. Személyes történeteket figyelünk meg, hogy megértsük az emberi viselkedést. Az ego működési mechanizmusának megismerésére irányuló kutatás az Ego Trip, melyben az egyén önmagához és másokhoz való viszonyát vizsgáljuk.

NIGEL CHARNOCK: REVOLUTION

Nigel Charnock munkája totális színház, mely minden eszközt megragad, hogy kommunikáljon a közönséggel. Nigel színháza viccesen komoly, felemelő, formabontó és megejtően emberi. A szöveg, a mozgás, a zene és a tánc elegyítésével a Revolution kirobbanó örömmel mutatja meg, mit jelent a szabadságért és a szerelemért harcolni.

Scroll to top