Hipervizuális világunkban a figyelem a bent helyett sokkal inkább kifelé irányul. Folyamatos harc folyik a figyelmünkért és nem minket, hanem leginkább azt figyelik, hogy mire figyelünk. De mi történik, ha egy színházi térben nem a nézés és a megmutat(koz)ás viszonya alakítják a cselekményt, hanem annak a gyanúja, hogy a jelenlévőket mind megfigyelik – szereplőket és nézőket egyaránt? Miben rejlik a megfigyeltség érzése, és miként tudunk elbújni a megfigyelés elől?

A fiatal tánckollektíva Páll Tamás médiaművésszel együttműködésben készülő új munkájának fókuszában a figyelem és a megfigyeltség égetően aktuális jelensége áll. A Klubot rendhagyó módon használó performansz-installáció destabilizál és decentralizál; olyan multiperspektivikus tér létrehozására törekszik, amiben alternatív valóságok nyílhatnak meg. Lehetséges, hogy mindaz, amit itt és most gyanúsnak, elbizonytalanítónak érzünk, már a jövő feltárulkozása?

>> Jegyekért kattints IDE! <<<

A performanszok alatt a nézők szabadon mozoghatnak a térben, nincsenek fix ülőhelyek. Az installáció a performanszok idején kívül is, folyamatosan látogatható.

Walter Benjamin „Az erőszak kritikája” című esszéjében arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e olyan „isteni”, „tiszta” erőszak, amely jogszerű, igazságos és nem jár véres áldozattal. A Set 4. kísértetiessége egy olyan erőszak megjelenésére vállalkozik, amely destabilizál, decentralizál és megbontja a régóta fennálló, meg nem kérdőjelezett (színházi) normákat:  elbizonytalanítja a tárgyiasító pillantást, megzavarja a stabil színházi viszonyrendszert és leszámol a ’lenni vagy nem lenni’ logikájával, amely azért problematikus, mert minden „harmadikat”, fantomszerűt, titokzatos jelenséget kizárni igyekszik. Ez az erőszak azt rombolja, ami a megszokottat stabilizálja és ellehetetleníteni igyekszik a még jelen nem lévő világ lehetőségét.