A carbon copy Collective (ccC) Kelemen Patrik (PK) és Vass Imre (IV) által alapított együttműködés,
amely analóg (offline) és digitális (online) módok között működik, a duó a kortárs tánc
szomatikus/kísérleti gyakorlataiban gyökerezik. A ccC a „testi kémia” laboratóriumaként működik:
empirikus terepgyakorlat, amely azt vizsgálja, hogyan válnak a fiziológiai folyamatok – légzés, keringés,
idegek, nyirokkeringés és egyebek – koreográfiai anyaggá. Szakterületük a különböző táncstílusok, az
improvizáció, az anatómia, a shiatsu – keleti gyógyászat, a fitnesz-wellness kultúra; spekulatív
szomatikus megközelítések fejlesztése a fiziológiához. Együtt porózus formátumokat – helyzeteket,
workshopokat, előadásokat – hoznak létre, amelyeket a beleegyezés és az akadálymentesség keretez,
és amelyek feltárják az előadó és a közönség közötti átjárhatóságot, valamint a testek együttes
szabályozásának módjait. A ccC azon dolgozik, hogy az előadást közösen teremtett légkörként és
intenzitásként újradefiniálja, ahol a hétköznapi eksztatikussá válhat, és az összetartozás finom
fiziológiai változásokon keresztül jelenik meg. A Constant Climax (cc) az első közös vállalkozásuk,
mint társkutatók és társszerzők.

Kelemen és Vass Gryllus Ábrist, magyar zeneszerzőt és képzőművészt kérték fel, hogy a test-fizika
központú kutatási folyamatukat az audiovizuális, tehát szinesztetikus irányába tereljék.
Ábris Gryllus Budapesten élő, interdiszciplináris médiaművész és zeneszerző. Zenéjében és
installációiban ismert és ismeretlen hangzásvilág határán mozog, teret nyitva az asszociációknak és a
különböző időérzékeléseknek.
Bár az elmúlt tíz évben számos albumot és számot adott ki különböző kiadóknál, Ábris Gryllus 2017-
ben adta ki első albumát valódi nevén (Post_, Farbwechsel Records), új irányt jelölve ki, ahol erősen
konceptuális kompozíciói a kísérleti elektronikára összpontosítanak. Lemezei valamint legutóbbi
kiadványa, a Relent (Exiles Electronics, 2024) ennek a zenei folyamatnak, a nyelvi fejlődésnek és
felfedezésnek a folytatásai.

PK: Koreográfus és előadóművész vagyok, aki a szomatikus tudatosság és a kortárs tánc
metszéspontjában dolgozik. Munkám a táncos-előadó pozíciójából indul ki, és gyakran lebontja a
klasszikus nézői szerep architektúráját – a közönséget az előadás testébe hívja meg, ahelyett, hogy
annak perifériájára helyezné. A színházi hierarchiák lazításával a közös jelenlét és a megtestesült
figyelem helyzeteinek megteremtésére törekszem.
Merész műveket alkotása foglalkoztat, amelyek elfogadják és elismerik a táncot önmagában. Munkáim
a mozgó, (ön)tudatos testet helyezik a középpontba, a posztkontaktus improvizációs perspektívából
származó érintésalapú gyakorlatokat vizsgálva. Autoszomatikus ismeretterjesztő műveimen keresztül a
táncimprovizáció új módszertanainak kutatása felé haladok.
Jelenleg a test, mint az átalakulás eszközének megértésével foglalkozom. A középkori alkímiai
gyakorlatok inspiráltak, a mozsártörővel végzett kutatási folyamat a test transzmutatív képességeit
vizsgálja mind anyagi, mind immateriális szinten; míg korábbi, de jelenleg is tartó neurokrácia
témakörében a tánc költői értelmezésébe merül – a fiktívet a fizikai felé terelve.

https://patrikkelemen.xyz/

https://www.instagram.com/pootkel/

IV: Művészeti környezetemben egy világos fogalmi keretrendszer felállítására törekszem, ahol a
feszültség, az energetikai és érzelmi anomáliák kavarognak az események résztvevőinek szándékával
és figyelmével. A figyelmet a biokémia és a képzelet stimulálásával és elérésével koreografálom. A
meghatározatlan és szürke területek vonzanak, a kétértelműségekkel kacérkodva játékos
kirándulásokra csábítom a közönséget a komfortzónán innen és túl.
Számomra a művészetalkotás kísérletezés, a kíváncsiság megőrzésének gyakorlata, az érdeklődés
tárgyával való időtöltés. Olyan környezeteket teremtek és érzem jól magam, ahol lehetővé válik a
komfortzóna ártalmatlan felfedezése, a kellemetlenségek leküzdése, miközben hangolom, edzem és
erősítem a figyelem izmait.

https://www.instagram.com/_imrevass

https://aqb.hu/in-house-artist/imre-vass/

Kutatásunk címét Ady Endre, Sem utódja sem boldog őse című versének két sorából
kölcsönöztük.
Kutatásunk alap kiindulópontja, egy közös tábori élményünk, ahol a táborozók két körbe
állva egy belső és egy külső kört formázva néztek egymás szemébe pár percig, majd ezt
ismételték váltakozó párokkal. Ezek alatt a pár perces szembenézések alatt rengeteg
érzelem futott rajtunk végig. A zavartól, az idegességen át a meghatódottságig. Közben
olyan részleteket vettünk észre, amiket általában csak intim kapcsolatban szokás. Szeplők
az orron, a szem írisze körüli sárgás rész, egy milliméterrel hosszabb orrszőr. Ebből az
élményből inspirálódva kezdtünk el gyűjteni olyan helyzeteket, ahol az összekapcsolódás a
tekinteten vagy más fizikai kontaktuson keresztül elindított valami erős érzelmi folyamatot.

Egy másik irányból is érkezett inspirációnk. Egy trauma tudatos képzésen hangzott el, hogy
kamasz gyermekotthonos nagylányoknak, akikkel már sok mindent megéltek az életükbe,
úgy próbálták visszahozni, újra tanítani a gondoskodó érintést, hogy “manikűr” tanfolyamot
szerveztek nekik. Egymás kezével dolgoztak. Átmaszírozták majd kifestették egymás
körmeit. Természetesen nem a körmök, kezek jól ápoltsága volt az elsődleges cél, hanem
hogy figyelemmel, bizalommal tudjanak újra érinteni és érintést fogadni. Nagyon
megmozgatott minket az a gondolat, hogy a kapcsolódás, az egymásra rezonálás, úgy is
történhet, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy éppen történik velünk.

A projektünkkel szeretnénk kapcsolódni, Babarczy Eszter által meghirdetett,
“radikális kedvesség forradalmához”, azzal a felkiáltással hogy a művészetnek nem
elefántcsont toronyban a helye, hanem az emberek, és a társadalom szolgálatában.
https://hvg.hu/360/20260307_babarczy-eszter-aradikalis-kedvessegrol-lelki-egeszsegrol-gyu
lolet-helyett-hvg

Kutatásunkban olyan gyakorlatokat szeretnénk feltérképezni, amik alkalmasak az
összekapcsolódásra, kötődésre a hétköznapi életben megszokottnál kompaktabb és
szervezettebb módon. Kíváncsi vagyunk hogyan lehet intimitást építeni, és vállalni a
szembenézés következményeit.

Korom Sasu (Sára) Magyarországon született előadóművész és koreográfus, aki Amszterdam,
Budapest és Izland között dolgozik. A test bölcsességéből születő manifesztó mentén lebontja a
hagyományos határokat, hogy érzelmi tájakat robbantson. Olyan tereket nyitva meg, ahol a képzelet és
az intuíció radikálisan találkozik, és ahol az élő mozgásból új lehetőségek bukkannak fel.
Sasu az Amszterdami Művészeti Egyetem Színház- és Tánc Akadémiájának New Dance Development
szakán végzett, valamint Izlandon, a LungA School-ban tanult és dolgozott. Jelenleg Budapesten él, és
fontosnak tartja, hogy Magyarország sürgető helyzeteire reagáló munkákat hozzon létre.
Munkája az experimentális és a kommersz koreográfia határán mozog. Előadásai gyakran a belső és a
külső világ vad, játékos találkozásai, ahol a képzelet, a test emlékezete és a megismert történetek
olvadnak össze. Ezek a hangon és mozgáson keresztül megjelenő érzelmi tájak sokféle formában
bontakoznak ki.
Sasu szívesen hoz létre helyspecifikus performanszokat, amelyek a közösség összegyűlésére épülnek,
és a táncot történetmesélési eszközként használják. Munkájában fontos szerepet kap a magyar nyelv
hangjainak és szavainak testbe íródása, valamint a test szándékának különböző alakokban való
megnyilvánulása.
Sasu önmagát a halál folyamatával és a nem-emberi kapcsolatokból fakadó átalakulásokkal való
összefonódásban létező lényként érzékeli.

Raubinek Lili tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán végezte. Magyarországon él és dolgozik,
mint szabadúszó koreográfus, táncos, rendező. Témák, problémák érdeklik, amiknek megnyilvánulási
formái a tartalomtól függően alakulnak. Eddigi tevékenységébe sok dolog belefért, tánc, rendezés,
fesztivál tánc programjában kurátori részvétel, tanítás, alkalmazott koreografálás. Ezek a területek
kiegészítik, támogatják egymást. Koreográfusként dolgozott már az Örkény Színház és a Radnóti
Színház Tesla laborjában és más független színházakkal. Táncosként azok a munkák foglalkoztatják,
ahol olyan világokba merülhet el, ahova önmagától soha se indult volna el. Előadásai jellemzően a tánc
és a színház mezsgyéjén találhatóak. Munkáiban nagy hangsúly fektet a kollektív munkára.
Munkatársaival hosszútávú, közös érdeklődésen és inspirálódáson alapuló együttműködésekben
gondolkodik. Keresi a kiutat a bemutató orientált működésből, ezért munkafolyamatait gyakran
többfázisú elvonulásokra építi. Emelett törekvése, hogy aktuális előadása köré, mellék projekteket
készítsen. Workshopokat, kutatásokat, beszélgetéseket, olyan eseményeket, ahol valós párbeszédek
alakulhatnak akár a szakmán belül akár a civil közönség között. Ilyen módon készült a Dioráma
magyarokkal, a Respect for the 23.000 című Lábán Rudolf és Balta díjas előadása. Kislánya születése
óta keresi az egyensúlyt a a szakmai kíváncsiság – alulfizetettség tengelyén, és fontos szempontja lett
a figyelemmel gazdálkodás.

Aven-tar taj ingren ma ( Gyere és vigyél el)
A kutatás kiindulópontja egy személyes kérdés: hogyan lehet kapcsolatba lépni egy olyan
identitással, amely családi történetekben, elhallgatásokban és töredékekben maradt fenn?
Roma származásom hosszú ideig inkább bizonytalan, nehezen megfogható örökségként
volt jelen az életemben. A projekt célja ennek az örökségnek a feltérképezése, nem mint
stabil identitásnak, hanem mint mozgásban lévő, folyamatosan újraértelmezett
tapasztalatnak.
A kutatás egy performatív zarándoklat formájában közelíti meg ezt a keresést. A projekt első
lépése saját családi történetem feltárása: még élő felmenőim felkeresése, beszélgetések
rögzítése, valamint a család lakóhelyeinek, temetőinek és archív nyomainak felkutatása. Ez
a személyes kutatás fokozatosan tágul ki tágabb földrajzi és közösségi irányba.
A kutatás során többállomásos utazást tervezek olyan magyarországi helyszínekre, mint
Gánt, Bicske és Ercsi. Ezeket a helyeket gyalogos vagy lassú utazás formájában szeretném
bejárni, miközben videó felvételeket készítek. A kamera egyszerre működik dokumentációs
eszközként és performatív médiumként: a gyaloglás, a várakozás, az ismétlődő mozdulatok
és a tájjal való kapcsolat kerül a felvételek fókuszába. A táj és a test viszonya így a kutatás
egyik fontos vizsgálati terepévé válik.
A projekt módszertanát részben a zarándoklat kulturális és társadalmi szerepét vizsgáló
kutatások inspirálják. Ezek a tanulmányok a zarándoklatot nem csupán vallási gyakorlatként,
hanem olyan kollektív tapasztalatként értelmezik, amelyben a közös út, a rituális mozgás és
a térben való haladás identitásformáló és közösségképző erővel bír. A közösen bejárt tér és
az ismétlődő testi cselekvések képesek kollektív emlékezetet és új kapcsolódási formákat
létrehozni.
A projekt gondolati hátterét többek között ez a kutatás inspirálja:
https://www.jiu.ac.jp/files/user/education/books/pdf/839-34.pdf
A kutatás másik fontos eleme történetek, dalok és szövegek gyűjtése. Ezek a személyes
beszélgetésekből, spontán találkozásokból és közösségi emlékekből származó
fragmentumok nem archiválási céllal kerülnek rögzítésre, hanem mint élő anyagok, amelyek
később mozgás- és hangalapú kísérletek kiindulópontjai lehetnek.
A SÍN rezidenciája alatt a gyűjtött anyagok fizikai feldolgozására szeretnék fókuszálni. A
próbateremben a gyaloglás, a keresés és az emlékezés mozgás mintáit vizsgálom
koreográfiai eszközként. Különösen érdekel a test és a dokumentáció viszonya: hogyan
léphet párbeszédbe az élő mozgás a vetített videóképekkel, hangfelvételekkel és szöveg
részletekkel.

Várhelyi Valentina:

Munkásságomat a kíváncsiság és a környezet felfedezésének vágya határozza meg,
különös tekintettel az ember és tárgy közötti kapcsolatra. Pályám kezdetén az irodalom és a
színház eszközeivel kísérleteztem, amelyek természetes módon vezettek a zene és a
performansz világához. Művészettörténeti és kurátori tanulmányaimat követően a tudomány
és a művészet határterületeinek újraértelmezése vált központi érdeklődésemmé.
Egyetemi éveim során a poszthumán és antropocén kritikus elméletek kutatása határozta
meg gondolkodásmódomat. A rizómaelméletek integrálása alakította ki jelenlegi alkotói
praxisomat, amely immerzív, multimediális installációkban, performanszokban és
akcióművészeti formákban ölt testet. Az utóbbi években a grafika és a videóművészet is
fontos médiumként jelent meg munkámban. Alkotói szemléletem alapja a választott anyag
és a munkamódszer közötti szerves és autentikus viszony. Ebből fakad az a szabadság,
amely lehetővé teszi számomra a különböző témák absztrahálását és kísérleti
megközelítését.