Mint a legtöbb előadóművészeti szervezet, az elmúlt években mi is sokat foglalkoztunk a fenntarthatóság fogalmával, főleg azzal a kérdéssel, hogy nekünk produkciós házként mi a dolgunk ezen a területen – hogyan tudjuk tevékenységeinkben, szemléletünkben figyelembe venni a fenntarthatósági szempontokat.
A helyenként, szinte ötletszerűen megtett lépéseinket követően – úgy mint a ruhacsere, a papírmentes irodai működés kialakítása – 2023 elején elérkezett az idő, hogy törekvéseinket tervezettebb módon, strukturált keretek között valósítsuk meg.
Így jött létre a Szitakötő program.
A program felépítése során nagy hatással volt ránk az IETM rewiring the network 2021-es kutatása, mely azt fogalmazza meg, hogy egy művészeti szervezetnek öt területen kell lépéseket tenni, változást elérni fenntarthatósága felé. Röviden, a teljesség igénye nélkül az alábbi öt területről gondolkodunk:
Jelenleg CoopAnimArt elnevezésű Erasmus+ partnerségi projektünkben egy társasjáték fejlesztésén dolgozunk, mely a fenti öt kategóriában nyújt lehetőséget arra, hogy működő szervezetek, munkacsoportok megvizsgálják saját működésüket, a fenntarthatóság hatalmas témáját saját gyakorlatukra fordítsák le, és konkrét lépéseket fogalmazhassanak meg, melyek megtétele releváns és reális az adott szervezetre nézve, miközben valódi változást, fejlődést érhetnek el.