PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a 2018. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

Jelentkezési határidő: 2018.02.20.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a 2018. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

Helyszín:
Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Nonprofit Kft. (a továbbiakban: MANK) pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel foglalkozók részére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Nemzeti Táncszínház. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez. Pályázhatnak: A táncművészet bármely ágában (balett, néptánc, alternatív tánc- és mozgásszínház) dolgozó előadó- alkotóművészek, tánctudománnyal és táncpedagógiával foglalkozók, akik eddigi tevékenységükkel igazolták kiemelkedő képességeiket választott táncművészeti irányzatukban. Egy pályázó az ösztöndíjat legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. A pályázatban nem vehetnek részt nappali tagozatos diákok. Nem nyújthat be pályázatot az, aki 2018-ban központi költségvetési forrásból – bármilyen jogcímen és témakörben – egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása stb.) részesül. Pályázók köre: előadóművész esetén: 1989. január 1. után születettek, alkotóművész és egyéb tevékenység esetén: 1984. január 1. után születettek. Ösztöndíjban részesülhet: évente 10 fő. Az ösztöndíj időtartama: 12 hónap, 2018. január 1 – december 31-ig. Az ösztöndíj összege: 2018. január 1-től augusztus 31-ig: bruttó 100.000 Ft/hó 2018. szeptember 1-től december 31-ig: bruttó 200.000 Ft/hó Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre. Az ösztöndíj további támogatásra nem fordítható. A pályázat nyelve: magyar A pályázás módja:
  • egyrészt elektronikusan
  • másrészt 1 kinyomtatott példányt eredeti aláírásokkal benyújtani a Nemzeti Táncszínházhoz
Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentumok: 1./szakmai önéletrajz 2./művészi teljesítményt bemutató DVD (dvd video formátum, mpeg2 kódolás; 1 példány), és video link (vimeo, youtube); a pályázó fokozottan ügyeljen arra, hogy a felvételen ő maga legyen látható! 3./a pályázó művészi területén dolgozó két kiemelkedő alkotó- illetve előadóművész ajánlása (1-1, az ajánló által aláírt eredeti példány), 4./a pályázó repertoárjának, illetve eddig megvalósított műveinek listája, 5./munkaterv (lásd csatolt mellékletek), 6./ hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és melléklete, a nyilatkozat; a pályázati adatlap és nyilatkozat letölthető a www.tancszinhaz.hu és a www.alkotomuveszet.hu honlapról. A pályázat benyújtása:
  • elektronikus úton (pdf formátumban) a titkar@tancszinhaz.hu e-mail címre
  • egy db, eredeti aláírásokkal ellátott, papír alapú példány + egy db művészi teljesítményt bemutató DVD (dvd video formátum, mpeg2 kódolás), személyesen a Nemzeti Táncszínház címén (XII. ker. Városmajor u. 13. IV. em.) vagy postai úton (1536 Budapest Pf. 284)
A pályázatokat a Nemzeti Táncszínházhoz kell benyújtani személyesen munkaidőben (9.00-17.00, pénteken 9.00-15.00, Cím: XII. ker. Városmajor u. 13. IV. em.) vagy postai úton (1536 Budapest Pf. 284.). Felelős munkatárs: Sándorné Sztana Ágnes Telefon: +36 1 457-0848 Beérkezési határidő elektronikus úton és személyesen: 2018. február 20. (kedd) 12.00 óra Nyomtatott példány postai feladásának utolsó napja: 2018. február 15. (csütörtök) Az elbírálás határideje: a beadástól számított legfeljebb 40 munkanap. Hiánypótlás: Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő előtt van lehetőség. A hiánypótlásként küldendő dokumentumokat személyesen vagy postai úton, a fent megadott címekre kell eljuttatni. Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
  • a pályázati feltételeknek nem felel meg,
  • az adatlap/nyilatkozat hiányos vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
  • határidőn túl történik a benyújtása.
A pályázat elbírálása: A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Nemzeti Táncszínház által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt. A kuratórium tagjai:
  • Barta Dóra (a Badora Társulat vezetője);
  • Földi Béla (a Budapest Táncegyüttes művészeti igazgatója)
  • Nagy Zoltán (a SÍN Kulturális Központ ügyvezető igazgatója)
  • Németh Katalin (a Nemzeti Táncszínház vezető művészeti menedzsere)
  • Pártay Lilla (akadémikus, Nemzet Művésze)
  • Szakály György (a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora).
A pályázók a döntésről a bírálattól számított 15 munkanapon belül írásban kapnak értesítést a Nemzeti Táncszínház részéről. A nyertesek névsorát a Nemzeti Táncszínház megjelenteti a honlapján. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, esetleges formai kifogásokat, a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül, a Nemzeti Táncszínház titkárságára lehet benyújtani. Az értékelés szempontjai: A pályázó szakmai előélete, művészi munkássága, és az ösztöndíj felhasználására megadott programterv. A programtervnek elsősorban azokat a terveket, elképzeléseket kell tartalmaznia, amelyeket a pályázó az ösztöndíj elnyerésével kíván megvalósítani. Az együttesnél, társulatnál alkalmazásban álló pályázók esetében a programtervnek az együttestől független programokat is tartalmaznia kell. Szerződéskötés: A nyertes pályázóval a pénzügyi lebonyolító MANK ösztöndíjszerződést köt. Az ösztöndíj kifizetése: Az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül a MANK gondoskodik. Az ösztöndíj vegyes finanszírozású. Az ösztöndíjas kötelezettségei: A balettművészet és a kortárs táncművészet területén működő ösztöndíjas: – részt vesz legalább egy elismert koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában és – részt vesz legalább kettő magas szakmai színvonalú tanfolyamon és/vagy felkészül és benevez egy nemzetközileg elismert balettversenyre (balettművészek által választható a szakmai tanfolyamokon történő részvétel helyett); – továbbá a tanfolyamokon tanító mesterektől, tanároktól rövid értékelést és/vagy igazolást szerez be; – az ösztöndíj által nyújtott lehetőséget felhasználja arra, hogy az általa ismert formanyelveken kívül megismerje a táncművészet más, számára nem, vagy kevéssé ismert mozgásformáit; – részt vesz olyan egyéb táncművészeti tevékenységben, amely nem köthető a munkáltatójához vagy együtteséhez. A néptáncművészet területén működő ösztöndíjas: – közreműködik egy magyar koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában és – részt vesz legalább két tanfolyamon, amely tudása gazdagítását szolgálja; – továbbá az ösztöndíj által nyújtott lehetőséget felhasználja arra, hogy az általa ismert táncdialektusokon kívül megismerjen más táncdialektusokat és azokban jártasságot szerezzen; – részt vesz olyan egyéb táncművészeti tevékenységben, amely nem köthető a munkáltatójához, együtteséhez. A koreográfus: – az ösztöndíj ideje alatt egy minimálisan 15 perces koreográfiát készít és betanítja azt; – a betanított koreográfiát nyilvánosan meghirdetett (jegy köteles) előadás keretében bemutatja, egy táncművészeti szempontból értékelhető befogadó-helyen; – benevez egy nemzetközileg elismert koreográfusi fórumra; – továbbá az ösztöndíj által nyújtott lehetőséget felhasználja arra, hogy az általa ismert formanyelveken kívül megismerje a táncművészet általa nem ismert korszerű nyelvezetét; A tánctudományok területén elméleti és szakírói tevékenységet folytatónak: – az év során legalább két tanulmány vagy más publikáció készítésével kell tevékenységéről számot adnia. A tanulmányt elérhetővé és nyilvánossá kell tenni minden érdeklődő számára. A tanulmánynak minimum 20.000 leütést kell tartalmaznia. A pedagógiai területen működő ösztöndíjasnak: – dokumentálható szakmai gyakorlatot kell végeznie közép- vagy felsőfokú szakmai oktatási intézményben. A dokumentációt nyilvánossá és elérhetővé kell tenni az ösztöndíjasnak. Beszámolási kötelezettség: Az ösztöndíjasok a pályázatban vállalt tevékenységükről, munkatervük megvalósításáról, eredményeikről 2018. december első felében kötelesek beszámolni. A beszámolónak összhangban kell lennie a beadott pályázattal. A beszámolás szintén elektronikus úton és egy eredeti aláírásokkal ellátott nyomtatott példány beadásával történik. A beszámolónak hitelt érdemlően kell bizonyítania, hogy az ösztöndíjas a vállalt kötelezettségét teljesítette. Ennek érdekében kötelesek benyújtani: – a „Beszámoló a 2018. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj pályázathoz” című mellékletet (1 pld-ban) kitöltve – az elméleti és szakírói tevékenységet folytatók az elkészült két tanulmány kéziratát (megjelölve, hogy hol és mikor publikálták tanulmányaikat, elérhetőséget megadni) – a koreográfusok az elkészített és betanított koreográfia dokumentációját (színlap, felvétel DVD-n 1 db, előadás esetén az azt igazoló egyéb dokumentumok, video linkek), – az előadóművészek az általuk választott tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumokat (igazolás, számla, szerződés, a tanfolyamokon tanító mesterektől, tanároktól rövid értékelés és/vagy igazolás stb.), és 1 db DVD-t vagy video linkek a bemutatott koreográfiáról, amelyben részt vettek. Az előadó-művészeti, valamint a koreográfus kategóriákban a beszámoló része egy a Magyar Táncművészeti Egyetem színháztermében 2019 tavaszán megrendezésre kerülő előadás keretében való bemutatkozási lehetőség. Ez a lehetőség, egyéb meghirdetett nyilvános előadással helyettesíthető, amelynek időpontjáról és helyszínéről a kuratóriumi tagokat előzetesen az előadás előtt legalább 2 héttel értesíteni kell. Az ösztöndíj megvonható vagy részlegesen visszatartható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget. Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége: Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása, publikálása esetén köteles az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét feltüntetni (pl.: Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Fülöp Viktor-ösztöndíjasa). A pályázati felhívás letölthető a Nemzeti Táncszínház (www.tancszinhaz.hu) és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (www.alkotomuveszet.hu) honlapjáról. A pályázatbeadással kapcsolatos további információ: Sándorné Sztana Ágnes, Nemzeti Táncszínház, telefon: +36 1 457 08 48, e-mail: titkar@tancszinhaz.hu Budapest, 2018. január 16. MANK Nonprofit Kft.

Támogatók

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a 2018. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére
Scroll to top