SinArts

2019. november 27. 21:00

Timothy and The Things: Vadászat

Helyszín: MU Színház

a dunaPart5 – Kortárs Előadóművészeti Platform keretében

„…Déri András, Várnagy Kristóf és Kelemen Patrik felrázzák rendesen a táncszínpadot, nekifeszülnek és keresztülgázolnak rajta, vagy épp a mélyére zuhannak, és onnan törnek elő csatakosan, változatos technikákkal.” (sisso, Magyar Narancs) Fülöp László legújabb koreográfiájában három férfit látunk a színpadon. Alakváltó figurák. Talán haverok. Talán testvérek. Nem sok közös van bennük, de igyekeznek erről nem tudomást venni, ha már egymásra lettek utalva a semmi közepén. Próbálnak közel kerülni egymáshoz, és mindeközben kellően biztonságos távolságot tartani a másiktól. Szociális lények, de makacsul önállóak, függetlenek és bizonytalanok bizalmatlanok. Mert ha valamivel óvatosan kell bánni, az a kötődés. Vagy legalábbis veszélyes. A vadászat mint az emberek közötti kapcsolat lehetséges módja kerül a középpontba. Játszanak. Játékuk néha könnyed, csíntalan, néha véresen komoly. Az egyik pillanatban szívfájdítóan agresszívak és kegyetlenek, a másikban támogatják és segítik egymást. Fülöp László táncos-koreográfus 2010-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskolán. Eddig három koreográfiáját ( there is an elephant in every room, Anyádék rajtam keresnek, Schrödingerre várva) jelölték Lábán Rudolf-díjra, előbbiért 2015-ben meg is kapta az elismerést. Cuhorka Emesével közösen létrehozott Anyádék rajtam keresnek című előadásukat 2017-ben a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves az év 20 legkiemelkedőbb előadása közé választotta. Koreográfus: Fülöp László Előadók: Déri András, Kelemen Patrik, Várnagy Kristóf Jelmeztervező: Kasza Emese / Mei Kawa Zene: Varga Vince Fény: Pete Orsolya Producer: SÍN Művészeti Központ Bővebb információ: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2019-november/item/811-dunapart-2019-timothy-and-the-things-vadaszat ******************************************************************** Jegyfoglalás: telefonon: hétköznap 10.00 – 18.00h között: (06-1) 209-4014; e-mail: szinhaz@mu.hu A színház pénztára az előadások napján, az előadásokat megelőző egy órában tart nyitva.

Támogatók

Timothy and The Things: Vadászat
Scroll to top