A Sleeping Beauty Project egy olyan eseményt kíván életre hívni, amely a kortárs kultúra, képzőművészet, közösségi aktivitások, színház, happening lehetőségeit ötvözi. Az esemény alapja a határterületekre való kimerészkedés vágya a kevert műfajok kísérleti izgalma, a közönség aktivizálása, és a horizontok tágítása. A hétköznapi élet természetes jelenségeinek tematizálása által igyekeznek összetett tartalmakat kibontani, melyek sokszor testpolitikai és egyéb identitáskérdéseket is tartalmaznak. Ez a játék vagy koreográfia a színház üres terében zajlik szinte önmagukra hagyva a nézőket, akiket egy láthatatlan személy, egy hang vezérel, és aktivitásra késztet. Ebben a szituációban a nézők időnként egymás nézőivé válnak. Az interakció nem egy kellemetlen néző-bevonásról szól, hanem egy aktív jelenlétről, a fantáziavilág felnyitásáról, melyben az álom, az ébrenlét, a valóság és a fantáziálás hipnotikus koreográfiájában minden egyes néző ugyanabban a szituációban létezik.

„…egy félig komoly, félig brahira vett lelki masszázzsal vegyes pszichológiai tréning keretében kívánja a nézőt valami köztes térbe, a képzelet és a virtualitás törékeny valóságába kapitulálni. […] Az előadás végig a blöff, a vicc és a komolyság vékony jegén táncol. És persze végtelenül nehéz belőni, hogy mihez, hogyan viszonyuljunk. Nincs egyetlen stabil befogadói alaphelyzet, folyamatosan manipulálnak, játszanak velünk, interakciót gerjesztenek. Ez a színház ugyanis – mint általában a jó kortárs színház, ahol mindig van rizikófaktor – nemcsak abból áll, amit látunk és érzékelünk, hanem amilyenek a reakcióink, amennyire engedjük, vagy éppen nem engedjük magunkat befolyásolni, (meg)vezetni a darab során. […] Jelenségek, melyek nemcsak jelenségként, hanem sokszor térben, távolságban is elérhetetlenek, megfoghatatlanok. És bár furcsa, de tényleg csak akkor eszmélünk, hogy valamiben voltunk, amikor az utazás egyszer csak véget ér és megérkezünk. Amikor kigyúlnak a fények, kellemes, halk, melodikus zene szól, és mi csak pihegünk hosszú percekig a helyünkön, sűrűn pislogva magunk elé. Senki nem áll föl, nem rohan a kabátjáért, nem szalad el – csak vagyunk. Egyedül és együtt. Egy új valamiben.” Králl Csaba kritikus

Alkotók: Vadas Zsófia Tamara, Gryllus Ábris, Nemes Z. Márió, Tóth Márton Emil
Fény: Dézsi Kata
Producer: SÍN Művészeti Központ

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap, MU Színház, EMMI, Open Latitudes3, Az Európai Unió Kultúra Európa projektje